2017. május 08. 14:45 - (AB)Roxy

Piaci körkép - az újabb változás jelei

Ezzel a bejegyzéssel nem leszek túl népszerű, mivel őszinte véleményt amúgy is ritkán vágnak a másik szemébe, mégis vállalom. A lufi ki fog pukkadni és nagyot fog szólni!

A budapesti használtlakás piac 2014 elejétől tartó meredek emelkedése 2016-ra már kezdett kifulladni és idén pedig már csökkenés jelei látszanak, még a média által folyamatosan sulykolt további brutális emelkedés előrejelzés ellenére is. Hozzáteszem, a korrekciónak már itt az ideje. A véleményemet számos érvvel és 13 év szakmai tapasztalatával fogom alátámasztani, mivel megéltem már pár fordulatot, így felismerem a hasonló jeleket, de ettől még ez magánvélemény marad, habár utólag könnyű lesz majd felemlegetnem, hogy én megmondtam előre.

A 14’-es fordulatot is jeleztem, sokan nem hittek nekem, most sem kell, de ígérem, év végén visszatérek a témára, akár igazam lesz, akár nem.

Azt leszögezhetjük, hogy a piac egyik motorja a vásárlóerő, mely nagyban meghatározza az árszinteket. Lehetne készíteni mindenféle elemzéseket, meg értékbecsléseket, kreálhatnék különböző metodikájú számításokat, csakhogy a legtöbb esetben dobhatom a kukába, ha jön egy vevő és megveszi 20%-kal magasabb áron az ingatlant, akkor az annyit ért. Pont. Az eladó meg engem néz hülyének. Pont.

Azt is leszögezhetjük, hogy alapvetően két fajta piac jellemző: keresleti vagy kínálati. Amikor egyik sincs igazán, akkor beszélünk kiegyenlített, oldalazó piacról, de ez leginkább a fordulatok idején van, és nehéz is pontosan behatárolni, mettől meddig tartott.

A pontos pszichológiáját nem tudom, de a vevők sokkal hamarabb ráéreznek az aktuális piaci trendekre és diktálják az iramot. Jelen esetben egyre kevésbé van metszéspont az eladók és vevők között, ami ugyan egyik félnek sem jó, de egy kínálati piacon ritkábban fog az eladó nyerni.

Számomra egyértelmű jelei vannak a fordulatnak, melyek az alábbiak:

·         90%-ban eladóknak ajánlanak

·         10-20% alku is benne lehet az árban

·         adott kategóriában több eladó lakás, mint korábban

·         átlag 45 napos értékesítési rátánk folyamatosan romlik 16’ vége óta

·         kevesebb hívás, kevesebb mutatás, lassabb tranzakció

·         egyre több megépülő új lakás, melyre CSOK-ot lehet igényelni

·         brókerbotrányok lecsengése

·         AIRBNB kifulladása

·         +1: belváros

Kifejteném bővebben is ezeket:

Ajánlás: kizárólag korábbi ügyfeleink ajánlásából és megkeresésekből kapunk megbízásokat, így pontosan leszűrhető, hogy melyik oldalnak van inkább szüksége segítségre. ( 15’-ben szinte csak vevőknek ajánlottak )

Alku: 15’-ben és 16’-ban 2-3 % volt az alku átlagos mértéke az értékesítéseink során ( 14’-ben irányár felett volt legalább ennyi ) jelenleg ez jóval magasabb szám.

Kínálat: minél több eladó lakás jelenik meg, annál kevésbé tudják „felszívni” a vevők a piacról, tehát az következik, hogy az úgynevezett „vatta” lakások maradnak meg, amik legalább egy szempontból nem eladhatóak, és ez nem csak az árra vonatkozik.

Átlagos értékesítés: ezt nagyon nem kell magyaráznom, a számok nem hazudnak, és mi sem felejtettünk el értékesíteni.

Kisebb számok: átlagosan 5 mutatás után szoktunk prezentálni egy komolyabb ajánlatot, nos ez most is így van, de ha kisebb a vásárlóerő, ez értelemszerűen több időbe telik.

Újépítésű lakások: 16’ eleje óta robbanásszerűen kezdtek bele az új projektekbe, melyek első hullámai most kerülnek átadásra és ez a folyamat egyelőre emelkedő pályán van. Tehát egy hasonló méretű újépítésű lakást jóval olcsóbban meg lehet venni egy hasonló méretű használt társánál, ez bizony sokaknál szempont.

Brókercégek csődjei: sok tőke mozdult meg az ingatlanpiac felé, de aki akart, ennyi idő alatt már vett lakást, így ezek a szereplők javarészt már kieshettek a kalapból.

AIRBNB: hirtelen lett divat szintén 14’ elejétől, azonban érezhető, hogy már telítődött a piac, mivel egyre több olyan lakást lehet látni, ami láthatóan szobáztatás céljára készült, mégis a hosszú távú bérbeadó lakások sorai között figyel.

Belváros: szinte csak befektetési jelleggel vesz mindenki ezen a területen, életvitelszerűen lakni kevesen szeretnének az egyre élhetetlenebb belvárosi utcákban. A nagy lakásokat mindenki darabolni akarja, a kicsiket meg szintén kiadni, de ha fogynak a „befektetők”, ugye nem kell befejeznem…

 

Akkor a végén én kérdezek, mitől emelkedjenek hát tovább a használt ingatlanok árai?

 

 

 

 

55 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://s4ingatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr3312490277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Goldvikexx 2017.05.10. 12:12:01

jó meglátások, egyvalamit nem látok paraméterként felvázolva: A külföldiek lakásvásárlási dömpingje még koránt sincs a csúcson, van városrész (XIII. Újlipótváros) ahol tavaly a lakások 30%-a külföldiek tulajdonába került. Ez növekedni fog sajnos, ami egyes városrészekben nem lesz megoldás az elszállt ingatlanárakra. Erről mi a véleményed?

Plumper_ 2017.05.10. 12:12:01

"Tehát egy hasonló méretű újépítésű lakást jóval olcsóbban meg lehet venni egy hasonló méretű használt társánál" - ezt kifejtenétek bővebben?!
Egy új, 90nm-es lakás 60 milliónál kezdődik, Budapesten, normális környéken.
Egy használt (értsd: stílusos, anyagot nem kispórolós, alvállalkozóval nem eltűnős, nem papírfalakból épült) lakás nem ennyire drága.

Tomzolka 2017.05.10. 12:12:01

Nagyon jó a cikk, hasonlóan láttam a helyzetet fél évvel ezelőtt is, vagyis ezt prognosztizáltam anno, leszámítva a brókeres dolgot.
Ami viszont baromira zavar, az az új lakásoknál való árazás.
3-4 hónapja figyelem az új lakás piacot és vannak olyan kisebb projektek, ahol a 3 hónap alatt a hirdetés nem változott, csak az ár ment feljebb 24.9-ről 26.9-re.
Azért ekkora emelkedés azért nincs a piacon, de az építtető vállalkozók úgy tűnik ráléptek arra az útra,ahol eddig a használt lakást eladó emberek jártak, azaz amíg el lehet adni többért is, addig adjuk is minél drágábban.
Nem beszélve arról a tényről, hogy ugyanannál az építőnél a 80 nm-es ikerház 26.9, ahol a 100 nm-es 35-40 millió, csak azért annyival drágább,mert ott már CSOK is van.
Nem volt elég a CSOK miatti áremelkedés, de még az 5%-os ÁFA-t is benyelték.

Az új lakásoknál sajnos félő, hogy a közeljövőben nem fognak az árak csökkenni, ellenkezőleg, még emelkedést látok amiatt, hogy nincs kellő számú munkaerő és ezáltal a munkadíjak is emelkednek, nem beszélve az építőanyagok drasztikus áremelkedéséről.

Pestépítő 2017.05.10. 12:12:01

Végre egy értelmes elemzés.

2017.05.10. 12:12:01

Ezt: "Tehát egy hasonló méretű újépítésű lakást jóval olcsóbban meg lehet venni egy hasonló méretű használt társánál" - egyszerűen nem hiszem el. Jóval olcsóbb az újépítésű, mint a használt? Mondjuk kifejtve nincs, mert ha egy borsodi újépítésű és egy hatodik kerületi használt az alap, akkor még igaz is lehet. (btw minek ide az előzetes moderáció? a blog lényegi elemét veszi el...)

Kuruttya 2017.05.10. 12:12:01

"Belváros: szinte csak befektetési jelleggel vesz mindenki ezen a területen, életvitelszerűen lakni kevesen szeretnének az egyre élhetetlenebb belvárosi utcákban"

Miért lennének egyre élhetetlenebbek a belvárosi utcák? Most vagy mindig élhetetlenek voltak, vagy nem, de romlani nem romlott semmi. Én még mellett is tudnék érvelni, hogy javultak.

Azt meg nehezemre esik elhinni, hogy azt a rengeteg lakást, amit mondjuk a 9. kerület még belvárosias részén építenek épp kizárólag befektetők vennék meg. Vagy csak az 5. kerület számít belvárosnak?

looking4 2017.05.10. 12:12:01

Mindig öröm olvasni az előre huhogókat akik folyamatosan (akár éveken keresztül) mondják, hogy esés lesz és jé, egyszer 2-3-6 év múlva tényleg lesz egy törés az árakban és elégedetten verhetik a mellényüket, hogy ŐK bizony megmondták! :))))

Anélkül, hogy belemennék pontról pontra a cikkíró érveibe itt egy chart:
www.privatbankar.hu/data/cikk/29/94/17/cikk_299417/1019mnb_lakasarindex.jpg

Piros vonal: nominál lakásárak, mert hát ugye EZ jelenti a lakásárakat.
1990 óta eltelt 27 évben mutasson bárki olyan időszakot, amikor jelentősen csökkentek a lakásárak! Csak és kizárólag 2008-2013 között volt ilyen, annak az okait ismerjük.

A válság 5 évén kívüli 22 év alatt NEM FORDULT ELŐ hogy csökkentek volna érdemben a lakásárak! Mostantól sem fognak.

Az előfordulhat, ha az infláció kicsit jobban meglódul akkor a lakásárak nem tudják az ütemet követni (reál csökkenés) DE attól még nőni fognak tovább egészen addig míg nem jön egy következő világválság!

Valamint ne imádkozzon senki válságért (lakásáresés), mert akkor minden beszűkül: kereslet, kínálat, hitelfelvételi kedv, nő a munkanélküliség azaz az emberek 98%-a úgysem fog profitálni az esésből mert nem tud venni lakást!!! Ahogy 2008-2013 között se vettek...

GrG 2017.05.10. 12:12:01

tetszik, amit írsz, és valahol logikus is, hogy előbb-utóbb kifullad a nővekedés. De a fordulat szerinted csak simán az emelkedés vége vagy jónéhány százalékos árkorrekció?

Piszkos Freud 2017.05.10. 12:12:01

Jó írás, végre olyasmiről olvashattam, aminek a jeleit én is látom, de nem értettem miért beszélnek az ellenkezőjéről.

Egy dolog kimaradt, az pedig a lakás vs. iker- vagy családiház. A lakások - jellemzően alacsonyabb áruk és kiadhatóságuk miatt - jobban pörögnek/pörögtek a piacon. Az áremelkedés is leginkább a lakások terén volt érezhető, különösen a 30-40M alatti árkatetóriákban.

A sok félrevezető hír miatt azonban a 40M feletti házak eladói is elkezdték emelni áraikat (talán pontosabb volna azt írni vágyaikat), és 10-15%-kal magasabb áron kínálják azokat az ingatlanokat, amiket több, mint egy év alatt sem tudtak eladni.

Tele van a piac nehezen eladható, élhetetlen ingatlanokkal a 40-100M sávban. Ebben a tartományban vannak évek óta üresen álló "új" ingatlanok is. Érdekes lesz, hogy ez az írásban említett korrekció milyen formában fogja ezt a drágább, de még nem luxus kategóriába eső szegmenst érinteni.

recommented 2017.05.10. 12:12:01

Teljesen logikus levezetés.
Tegyünk még hozzá két szempontot, amik befolyásolhatják a piacot: a külföldi befektetőket, ami könnyen feljebb csúsztathatja a budapesti belvárosi lakások árát, ha valamiért divatos lenne Budapest. Ellenkező irányú árváltozást képes okozni viszont a bizonytalan politikai helyzet.
Hosszabb távon én is csökkenésre számítok, a sok új lakás és a csökkenő kereslet lejjebb nyomja az árakat.

Tombolatom 2017.05.10. 12:12:01

Kedves Ingatlanos!
Addig amig az alapkamat a beka feneke alatt van a penz keresi a helyet es per pillanat az ingatlanokat kilehet adni evi 6-8%-os hozamert es az ertekuk is novekedett evi X szazalekot. Ennyit errol.
A legtobb cikk stagnalasrol vagy alacsony novekedest var, tehat nem amit irt ujabb robbansszeru emelkedest. Kornyezo orszagok fovarosaiban meg mindig magasabb arak vannak ami a kulfoldiek szemeben szimpatikussa teszi az orszagunkat.
Vegezetul az ujepitesuek tobbsege nem a belvarosban epul hely hianya miatt....tehat lehet ott tulkinalat lesz amig 5-6-7 belso reszein tovabbra is kereslet-kinalat alapelven keresztul hiany...a fiatalok, kulfoldiek pedig a belvarost szeretik.
Habar ertem az elveit es nekem is van ralatasom a piacra es elhiszem, hogy az emelkedett arakra kevesebb a fizetokepes kereslet, de teljesen temetni nem kellene meg a piacot. Egy emelkedo/csokkeno ciklus se 2 evig szokott tartani. 2001-2008, 2008-2013 2014-.... (ezt elmondva szerintem se realis, hogy egy 100nm-es belvarosi lakas ami felujitando raadasul 50 millio legyen mert az atlag magyarnak nincs 70 millios tokeje erre avagy akkor mar hazat vesz-epit ebbol kulsobb keruletben) De amig a penz nem talalja meg a helyet az oda megy ahol hozamot igernek neki!

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2017.05.10. 12:12:01

Jó írás. Én több embert ismerek, magamat is beleértve, aki keresett volna lakást (részben saját, részben befektetési célból), de a mai piacon nincs olyan, amit lenne kedve megvenni. Eladáshoz pedig egyelőre még szükség van vevőre, aki ténylegesen kifizeti a vételárat :-) A hasonló lakások ajánlati áraiból kialakított eladói árelképzelést lehet, hogy nem vonják kétségbe ("új piaci realitás"), csak nem lesz szerződés. Esetleg érdeklődés sem. A nagy kérdés szerintem az, hogy ha innen csökkennek az árak, az milyen vevői reakciót eredményez. Lehet, hogy egy 10 % körüli csökkenés már beindít egy bargain hunting viselkedést, de lehet, hogy ez kevés.

Az újépítésű lakásoknál azért inkább csak projekteket látok, amiket sokszor irreálisnak tűnő átadási céldátummal kínálnak. És ezek csak relatíve olcsóbbak, mint a használtak, mert fekvés szempontjából nem hasonlíthatók egy az egyben össze (ahol meg igen, ott egyértelműen drágábbak).

vackor1 2017.05.10. 12:12:01

Szerintem nincs ebben sok meglepő, sőt , lassan szerintem az új építésűek eszement ára sem lesz tartható , hiszen nagyon sokat építenek most és adnak át a közeljövőben.
Már két éve mondom, hogy ez nem normális , két okát látom: az alacsony betéti kamatok - egyszerűen nem éri meg bankba tenni a pénzt - és a brókerbotrányok ; egyrészt egyelőre - mer rövid itt az emlékezet és sokan hisznek a csodákban ... - félnek az emberek a bedőlt intézetek miatt , tehát ebbe sem tesznek most pénzt , másrészt akik kaptak vissza bármennyi összeget , ingatlanba tették , innen a hirtelen sok pénz a piacon . Azonban ezek lassan el fognak fogyni , ezzel párhuzamosan megjelenik sok új eladó ingatlan , törvényszerű , hogy valaki elkezd engedni az árból , majd megy utána még egy , aztán még egy és így tovább , ha nem akarja, hogy a nyakán maradjanak a lakások ... Véleményem szerint lesz ez jóval olcsóbb is .
Mosolyogva - és némileg elborzadva :)) - nézem, hogy pl. a VIII. ker. még/már elfogadható részén a válság előtti átlagosan kb. 300 000/ nm árat most 5-600 000 körül kínálják , miközben a bekerülési költségek minimálisan lettek magasabbak nm-re vetítve , azonos műszaki tartalomnál. Remek üzlet ez a mostani beruházóknak , pedig akkor sem volt rossz.. :)))

Leopold20 2017.05.10. 12:12:01

1, nincs rálátásom
2, azét ezt kicsit sokallom, bár ki tudja..
3, valszeg a magas ár miatt sokan akarnak váltani
4,az árak kezdik elérni a "peakpointot", ezzel lehet összefüggésben
5, nincs rálátásom
6, az új építésűek nem helyettesítő "termékei" a használtaknak, vagy maximum a 10 évnél nem idősebbeknél, ezért ezt nem így gondolnám.
7, brókerbotrány miatti befektetések már lecsengtek ennyi idő alatt biztosan.
8, tényleg elég sok szemmel láthatóan AIRBNB-re készült lakás került vissza a bérleti piacra és emiatt illetve a a növekvő kínálat (lásd befektetések) be is fagytak a bérleti díjak.
9, belváros már tényleg élhetetlen lett (jelenleg sajna ott lakom), valszeg egyszer csak kb turisták és irodák lesznek ott

guy 2017.05.10. 12:12:19

Szóval aki most vesz lakást úgy, hogy nem egy eladott lakás vételárából veszi rövid időn belül, akkor valószínűleg nem éri meg, ha egy-két éven belül túl is akar adni rajta. Ha viszont legalább 5-10 évre tervez, akkor mindegy, mert semmilyen módon nem lehet kiszámítani az 5-10 év múlva fennálló lakásárakat.

gszabo1 (törölt) 2017.05.10. 14:39:00

Nem bíztos hogy várható stagnálás Pesten. Más európai fővárosok lakásárai jóval magasabbak még, szerintem. Miért lenne jóval olcsóbb akkor Pest. Persze a gazdaság fejlődése is beleszól. Inkább a vidék-Pest árkülönbözet a feltűnő, ami szerintem nyugaton nincs meg ilyen differenciával. Az árat mindig a kereslet határozza meg, mindenesetre rengeteg ház és lakás eladó, ami mégsem biztos növeli az árat... Nehéz okosnak lenni, de egy ingatlanos mindig jobban lát...

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 14:39:06

A lakáspiac drágulása mögött is Soros spekulációi állnak. A kormány eddig lakások építésével fel is vette a harcot, de már más eszközök kellenek. Szerencsére meg fog oldódni ez is, amint kiszorítják az ügynököket.

Hz 2017.05.10. 14:39:22

Az első öt érvet részben falsnak tartom. Amire azt alapozom, egyre több tulajdonos intézi magának az eladást, és nem keres meg vele ingatlanost, tehát nem jók azok a viszonyok, amiket a cikkíró lát. Ezt konkrétan ingatlanostól hallottam, még 2016-ban, azóta szerintem ez a trend sem csökkent, inkább növekedett.

Boka1 2017.05.10. 21:03:49

Nagyobb probléma, hogy megint elkezdik a lakásokat hitelre venni olyanok, akik az önrészt is kölcsön kérik. Mivel minden 8-asra végződő évben volt egy világ válság, ezért jövőre megint jönnek a károsultak, akik szerint nem az a gond, hogy a tudásuk piac képtelen, hanem a szemét bank emeli a kamatokat.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.05.10. 21:04:02

Ez egy érdekes eszmefuttatás. Sokszor gondoltam már úgy hogy egy piac túl van telítve és sosem úgy alakult ahogy pont gondoltam, mindig volt valami csavar, vagy máskor vagy máshol változtak.

Pl a II. kerület árainak "befagyása" a belváros szárnyalása mellett elég nehezen érthető számomra...

halaloszto 2017.05.10. 21:04:05

@Kuruttya: azért lettek élhetetlenek, mert 20éve ok volt kocsi nélkül élni, mára viszont aki ki tud fizetni 30millát egy kis lakásért, az nem akar autó nélkül élni.

Vajk

Leopold20 2017.05.10. 21:04:11

@gszabo1:
Nem érdemes más fővárossal összehasonlítani, mert ahány város annyi "sztori".
Csak a mi régiónkban a fővárosok teljesen más helyzetben vannak, EU-s mércéről nem is beszélve

Brix 2017.05.10. 21:04:30

Szerintem màr csak a palimadarak vesznek a mostani àrakon. A Csok-ot és az 5%-os áfàt mind benyelték az ingatanfejlesztők , az egekbe pumpàlva az àrakat. A közel 600 ezer ft-os nm àr irreàlis, pàr éve még ugyanez 350 ezer volt...Most meg kell vàrni, hogy bebukjanak a több szàz lakàsos új lakàs projektek, kivérezzenek az ingatlanfejlesztők, és kényszereladjanak a piacon...Új ingatlanvàlsàgra van szükség, hogy normalizàlódjanak az àrak!

Plumper_ 2017.05.10. 21:04:45

@MaxVal BircaMan HJE: ha Soros akarná, két hét alatt bedöntené a kormányt, csak szólok. Vagy csak humorizáltál.

@Kuruttya: mert ott méterenként 10 kiló kutyaszarba és húgyba lépsz, azért. A VI ker meg tele van sötét alakokkal.

looking4 2017.05.10. 21:04:50

@Leopold20: a hozzászólásom előtt olvastam már....

Jó helyen kell lakni/venni! ENNYI a titka!

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:09:25

@Goldvikexx: Szia, nincs különösebb rálátásom a külföldiek vásárlási szokásaira, egy-egy tranzakciótól eltekintve, mivel Magyarországon az a divat, hogy a legtöbben a saját lakásukban akarnak élni és nem bérelni, így ettől én nem tartanék annyira, a 30% adat honnan származik?

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:11:34

@Plumper_: Szia, kifejtem, persze:

Egy 3 szobás újépítésű lakást CSOK igénylésével már megkaphatsz 27M körül, ennyiért csak igen kis eséllyel veszel téglát ugyanazon a környéken...

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:15:16

@Tomzolka: Szia, igazad van a leírtakban, hasonlóan látom én is. Egy jó ismerősöm épp mostanában vett egy újépítésű ingatlant ( az utolsót ) egy 100+-os projektben tervezőasztalról úgy, hogy még nem kezdték el építeni, ez azért mutatja a vásárlóerőt ebben a szektorban most, azt hiszem...

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:16:30

@Pestépítő: Szia, köszi, bár ez messze van az elemzéstől, csak kijött belőlem...

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:20:30

@looking4: Szia, ez egy magánvélemény, amit az Index kitett, nekem nincs szükségem vállveregetésre, hidd el nekem...

Megnéztem az MNB chartot, ok, nekem van sajátom azt mást mutat :)

Szóval nem azt írtam, hogy jön a világvége, hanem azt, hogy itt az idő egy egészséges korrekcióra, ennyi...

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:21:46

@GrG: Szia, szerintem, amíg a CSOK kitart, addig a korrekció is, de nem vagyok jós, a saját tapasztalatomból indulok ki, és ez az érzésem.

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:25:48

@Piszkos Freud: Szia, ó ebből az írásból sokminden kimaradt, mégpedig azért, mert akkor túl hosszú lett volna.

Szerintem a 40M feletti kiadó ingatlanokra nagyon szűk az igény, érthető okokból, és fajlagosan valóban ezek emelkedtek a legkevesebbet, 14'-ben 15'-ben még bármit el lehetett adni, most már nem, és amik beragadtak, azok be is lesznek ragadva, ha nem lesz változás a fejekben az eladók részéről....

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:30:43

@Tombolatom: Szia, Nem vagyok Ingatlanos! :)
Értékesítő vagyok, másik szint.

Sok helyen adózás után inkább évi 4-5% az a hozam, jó esetben!

Nincs baj vele, ha sok cikk mást ír, én ezt írtam, senki sem segített :)
Nem írtam robbanásszerű emelkedésről, ellenkezőleg, mérsékelt csökkenést vizionálok.

Én nem hasonlítanám össze Európa vezető országainak fővárosát a mienkkel ingatlan megközelítésben.

Hiány lenne lakásokból az 5-6-7 ker. ben? Igen, a jó lakásokból, de azokat mindig elviszik, a válság alatt is elvitték, ami marad annak a nagy része a vatta...

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:32:00

@zombizan: Szia, teljesen egyetértek, hasonlóra számítok.

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:35:54

@vackor1: Szia, sok hónap, mire rendeződnek fejben a dolgok, addig is maradjunk a realitás talaján, ne kerüljön már egy budapesti garzon 30M-ba...

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:38:48

@Leopold20: Szia, nagyjából egyetértünk...

Hidd el nekem hogy minden helyettesíthető mindennel, csak a pénz az úr, ha kell 3 szoba és nincs több lóvé, akkor panel, ha csak 2 szoba kell, de trendi akarok lenni, akkor újépítés

Előtte pedig 20 évet polgáriban lakott... eh

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:40:03

@guy: Szia, ha nem vársz hónapokat a két tranzakció között nincs nagy baj, 5-10 évre előre felesleges jósolgatni, max tervezni, de úgyse az lesz...

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:42:55

@Leopold20: Szia, hasznos írás, de ilyen sokat egyszerre nem olvasok :)

Az adatok az én fejemben még emlékezetből kissé máshogy alakultak...

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:44:49

@gszabo1: Szia, mondjuk azért nincs egy árban Budapest a többi nagyvárossal, mert itt kicsit más a fizetőképes kereslet és a város sok tekintetben le van maradva a nyugattól, ezek az apróságok befolyásolnak sok egyéb más mellett...

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:46:00

@MaxVal BircaMan HJE: Szia, nem tudom Soros mit csinál majd az ügynökökkel, engem nem nagyon érint, mivel - ahogy korábban is írtam - értékesítő vagyok

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:47:16

@Hz: Szia, ezen jót derültem, hogy szerinted a cégem adatai falsak :D

Meg is beszéltünk mindent :)

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:49:36

@Ződ2000: Szia, lehet most az a csavar, hogy nincs csavar.

Ezt a II. kerületi befagyást nem nagyon értem, pedig többen említettétek...

Számok, adatok vannak?

(AB)Roxy 2017.05.10. 21:51:52

@Kuruttya: Szia,

Lakj benn és megtudod, hogy mitől azok.

Igen a belváros elég szubjektív, én kimondottan a romkocsmás, AIRBNB-s területekre gondolok ezalatt...

Kuruttya 2017.05.10. 22:13:01

@(AB)Roxy: gondoltam a felháborodásomból lejött, hogy bent lakom. :)

@Plumper_: ez ilyen 90-es évekbeli mítosz. Semmivel nem érzem tisztábbnak mondjuk Tököl utcáit, mint egy jobb belvárosi környékét, az épített környezet színvonala viszont nagyságrendi különbségeket mutat, és nem Tukulja javára.

@halaloszto: aki 30 (-35) millióért vesz újépítésű belvárosi lakást, az megteheti, hogy még 2 millióért vegyen egy helyet a mélygarázsban. Meg is tettem. :)

(AB)Roxy 2017.05.10. 22:17:43

@Kuruttya: Lehetséges, hogy a Te utcád pont nem azokon a helyeken van, ahol megy a tuc-tuc, meg a lépcsőházbavizelésröhögvepoénkodás, meg a kutyaszar minden autó között, meg a drogárulás, meg az örömlányok, meg az elviselhetetlen bűz, meg az 1 hét alatt centi por...

Ezeket leszámítva patinás a belváros, szép, jó helyen van ez a város, de azért mégis megkérik az árát :)

Plumper_ 2017.05.11. 20:14:14

@(AB)Roxy: megnéztem az otthontérképen: Budapesten ma nincsen legalább 90 nm-es új lakás 41 millió Ft alatt. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy HOL. Mert hiába árulnak az állítólag megújult nyócker egy részében csilliókért lakást, akkor sem költöznék oda, ha fizetnének nekem.

(AB)Roxy 2017.05.11. 20:17:52

@Plumper_: Nem mondtam, hogy 90 nm, azt mondtam, hogy azonos paraméterek mellett olcsóbb az újépítés a CSOK miatt...

ingatlan.com/viii-ker/elado+lakas/tegla-epitesu-lakas/budapest+8+kerulet+kalvaria+utca/22530257

30 mp alatt találtam ezt, bőven lenne más is...

(AB)Roxy 2017.05.11. 20:52:28

@Plumper_: de leírom másképpen is:

Nézd meg azt a 41 M lakást, CSOK igénylésével az 31 M, ugyanazon a környéken keress használt lakást, ami vetekszik vele...

( Nem mellesleg, 90nm igen kevés újépítésű 3 szobás, mivel az nem éri meg a beruházóknak... )

Hajrá!

Plumper_ 2017.05.12. 10:15:47

@(AB)Roxy: a nyóckerbe menjen lakni az, akinek két anyja van...ez egy lufi. ingyen sem kéne. azt írtam ,hogy normális környéken. Vagyis Pesten a XIII, XIV kerületek (a többi drága vagy szutykos), Budán meg több kerület, csak az sokkal drágább. A 10+10-es CSOK-hoz 3 gyerek kell. A mai Magyarországra?!
A CSOK miatt is emelkedtek az ingatlanárak, az ÁFA csökkenést is benyelték a beruházók, ami genyaság. Az áraknak kellett volna csökkenniük.

(AB)Roxy 2017.05.12. 10:26:55

@Plumper_: Ez egy példa volt, A XIII. kerületre az imént kerestem rá, 60M kapsz 90nm 4 szobát, CSOK miatt ez 50 M, ennyiért nem kapsz olyan hasonló használtat ugyanazon a környéken, ami ezzel vetekedne adottságokban. Januárban értékesítettem egy ügyfelemnek, átnéztük a XIII. kerületet töviről hegyire, jóval olcsóbban vettek újat, mintha használtat vettek volna... Nem vitázok ezen, nap mint nap ezzel foglalkozom, és igen, lehetséges, hogy találsz véletlenül egy ilyet, de nem ez a jellemző.

Gondolod, hogy akik felvették a 10+10-et azoknak mind lesz 3 gyerekük? Ugyan már!
Addig is élnek a lehetőséggel.

Az ÁFA csökkenés benyelés meg borítékolható volt, nem értem, ezen miért lepődnek meg az emberek.

(AB)Roxy 2017.05.12. 19:25:10

@Ingatlanműhely: nekem újat nagyon nem írtatok, habár félúton nem olvastam tovább a cikket, kissé vontatott, tele van általánosítással, hangzatos klisékkel...

hatásvadász, de a népnek ez kell...

Ingatlanműhely (törölt) · https://www.facebook.com/ingatlanmuhely 2017.05.12. 19:53:18

Mi mindig vegigolvasunk először mindent, akár többször is és utána jöhet a verdikt. Volt itt egy kérdés, arra is válaszoltunk egy frss FHB publikációt felhasználva közben. Mi még magunknak is újat írunk, nem hogy másoknak, minden munkánkban :)

(AB)Roxy 2017.05.12. 23:42:37

@Ingatlanműhely: én akkor olvasok végig valamit ha leköt, különben felesleges időpocsékolás. A kérdés költői volt, de akkor ez többszöri olvasás után sem jött le.
Nekem nem célom újat írni bárkinek, csak írtam egy véleményt, mert éppen ilyen kedvem volt. Buszokról röviden: én nem futok semmiféle busz után, tudom, hogy milyen útvonalon jár, megvárom, amíg leszállnak róla és odajönnek hozzám...

(AB)Roxy 2017.05.14. 19:19:32

@Ingatlanműhely: Jó elemezgetést az adattengerben! :D
süti beállítások módosítása