2016. november 28. 21:12 - (AB)Roxy

Árulkodó jelek

Mint azt már korábban írtam, ha egy ingatlan egyes tulajdonságairól nem tudunk, vagy csak részlegesen tudunk információt, az általában nem véletlen. Habár én régi vágású srácnak tartom magam, aki a nagy internet bumm előtti időkből jöttem, amikor még divat volt kérdezni, ha valamilyen infó kellett, tapasztalataim szerint ez manapság már kevés. Hiszen mit is várhatunk egy tulajdonostól ( pláne egy ingatlanostól, ugye ) egy ilyen kérdésre, hogy milyen a környék? Persze hogy jó! Milyen lenne??!!

Javaslom tehát, hogy inkább figyeljük meg a részleteket, az apró finomságokat, az adja meg a válaszokat! Nem mondom, hogy ne kérdezzünk, csak egészítsük ki azzal, hogy alaposabbak leszünk és nem csak a mások által közölt információra hagyatkozunk.

Kezdjük tehát a környékkel, amit ha ismerünk, akkor tudjuk, mire számítsunk, szóval „b” verzió, nem ismerjük. Lehet érdeklődni a kerületi önkormányzatnál, hogy milyen fejlesztés várható, esetleg fel lehet térképezni a vásárlási lehetőségeket, óvodákat, iskolákat, stb… DE! Én azt vallom, hogy érdemes sötétedés után megnézni, akár több alkalommal is, hogy milyen a környék bioritmusa. Ki fog derülni az igazság!

Ha túléltük a környéket, és nem lehet eltántorítani attól, hogy vegyünk valamit, akkor következik a ház állapota és a lakóösszetétel. A klasszikus kérdés, ami személyes kedvencem, és ami majd’ minden alkalommal elhangzik, kissé halkan a tulajdonos fülébe súgva, kétkedően és bátortalan pillantással fűszerezve: Milyenek a szomszédok, ugye jók? Bevallom, én még életemben nem hallottam erre olyan választ, hogy például: Ön szerint minek költözöm el? vagy: mellettünk egy marha lakik, aki állandóan zajong és büdös is! vagy: nincsenek szomszédok, mindegyik lakás önkormányzati! … Ha valami jó ebben a házban, akkor azok a szomszédok, na ja!

A lényeg: amikor odaérünk a házhoz, akkor vegyük szemügyre. Milyen a homlokzat, a tető, a kémények, a lábazat. Hol vannak a kukák, rendezettek-e, van-e falfirka a lépcsőházban, vannak-e virágok, tisztaság van-e, fel vannak-e feszegetve a postaládák, aztán ott vannak az ablakok, ajtók, lábtörlők…( Nyilván beszélni kell a közös képviselettel is, a ház műszaki és anyagi állapotáról, de az már egy másik tészta ) Ezekből rengeteg információ nyerhető ki, ha tudjuk, mit figyeljünk!

Amikor belépünk a kapun, akkor álljunk meg egy kicsit az udvaron, és ha csak fél percig csendben tudunk maradni egy helyben, akkor hallani fogjuk a ház „lüktetését”, és rögtön tudni fogjuk, kell-e ez nekünk vagy sem.

Elértünk a lakáshoz, és belépünk az ajtón. A szokásos dolgokon kívül az esetleges rejtett hibákra fókuszáljunk. Ugye legfelső szintnél a hőhíd, a legalsó szintnél a vizesedés és ezáltal a penész a mumus. Előfordulható hibák még, a rosszul záródó nyílászárók, vagy a nem szakszerű felújításból eredő hibák, például nem engedélyezett konvektor beépítés, vagy rosszul felhelyezett csempe, amit egy kopogtatás lebuktat, egy háznál a külső szigetelés hiánya, stb…

Egyszóval, mint mindig most is figyeljünk a részletekre, és kérdések helyett inkább keressük meg mi magunk a válaszokat. Előfordul olyan eset is, hogy se kedvünk se időnk nincs kérdéseket feltenni, meg válaszokat keresgélni, ebben az esetben keressük fel az ingatlanértékesítőt és dolgoztassuk meg!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://s4ingatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr2212007470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása