Ez a történet a kezdetekről szól, no nem a munkavállalás kezdetéről, szerencsémre az jóval korábbi sztori, hanem az ingatlanértékesítés rögös útjának legelejéről. Akkoriban éppen kerestem a saját utamat, amikor is kezdett divatba jönni az „ingatlanozás”, és többen is unszoltak, hogy vágjak bele, mert az jó lesz nekem. Magamtól biztosan nem álltam volna neki, de ha ezt dobta a gép, akkor nincs mit tenni. Elfogadtam hát a kihívást.

Lelkesen vetettem bele magam a mély vízbe, és eltökéltem, hogy mint minden korábban végzett munkámban, ebben is magas szintet akarok majd képviselni. Irány a belvárosi kis értékű használt lakás piac. Nos, mint kiderült, ez a legnehezebb terep, aki itt a felszínen marad, az gyökeret ver a szakmában.

A piaci feltételek kedvezőek voltak, jöttek a megbízások, jöttek a vevőjelöltek, csak az eladások nem, legalábbis számomra nem, ugyanis a tanfolyamon velem együtt végzők már mind átestek a tűzkeresztségen, sőt. Mindezek ellenére mindenki hitt bennem, csak jómagam nem. Hónapok teltek el sikerek nélkül, az eredmények csak nem jöttek, és bizony elkezdtem gondolkozni rajta, hogy ez nem nekem való.

 Aztán egy fatális véletlen folytán kerültem kapcsolatba egy idős házaspárral, akik lakást kerestek, az egyik hirdetésemre hívtak fel. ( Nem is én hirdettem ezt a lakást, egy távozó kollégától örököltem meg ) Megmutattam nekik, habár a lakás nem nyerte el tetszésüket, kiderült, hogy el kell adniuk a saját lakásukat ahhoz, hogy venni tudjanak egy másikat. Az ingatlan a Bródy Sándor utcában volt. Egy emeleti, két szobás saroklakás! Mit sem sejtve kötöttem egy megbízást velük és a fókuszba az eladás került, majd ha lesz vevőjük, Ők is azok lehetnek alapon.

Jelentkezett is egy vevő, aki sürgősen meg akarta nézni a lakást, de mivel én épp a város másik végében voltam, az irodavezetőmet kértem meg, hogy segítsen ki ebben a helyzetben. Meg is mutatta és hívott azzal, hogy várható ajánlat a lakásra. Egy hétbe telt mire össze tudtam minden szálat varrni, jöhetett az adásvételi szerződés. Az ezt megelőző néhány napon már sík ideg voltam, azon agyalva, nehogy szétmenjen az ügy. Feleslegesen. Minden nagyon simán ment, így hát nekiállhattunk a lakáskeresésnek. Megnéztünk körülbelül egy tucat lakást, de semelyik nem tetszett, majd egy szép nyári napon azzal jelentkeztek nálam, hogy találtak magánúton egy nagyon jó lakást, amit meg szeretnének venni. A lakást lefestve nem tudtam mást mondani, mint hogy vegyék meg, a hallott paraméterek alapján tényleg jónak tűnt. Elengedtem a kezüket.

Két hét múlva csörög a telefonom és meglepődve hallom a kérésüket, hogy keressek nekik újra, mert sajnos szétment a szerződés rajtuk kívül álló okok miatt. Igazából találtak is egy lakást a mi portfóliónkban, amit meg szeretnének nézni. Próbáltam őket erről lebeszélni, mivel úgy ítéltem meg, hogy ez a lakás nem nekik való, túl nagy, körútra néz és zajos. Nem sikerült.

Kiértünk a lakáshoz, és amikor beléptünk az ajtón, akkor értettem meg, hogy milyen lakást keresnek valójában, és az előző tizenvalahány lakás miért nem volt jó. A nagypolgári hatást keresték nagy terekkel, és felújított, de nem modern lakást, ráadásul az út túloldalán lévő házban született a vevő! Minimális alkuval megvették, ahol azóta is laknak.

Sokat tanultam ebből az ügyből, és én legalább annyira hálás vagyok nekik ezért utólag, mint ők nekem. Számomra ekkor tört meg a jég, de a java csak ezután következett.

Tanulság nekem:

·         a korrektség az egyik legfőbb alapelvem maradt

·          nincs evidencia

·          nincsenek véletlenek

·          mutassunk irányt, de ne akarjunk más helyett gondolkodni