Ez volt az az időszak, amikor számomra minden összeállt. Dübörgött a piac, kezdett megjönni az önbizalmam, ami akkor már párosult egy kis rutinnal, kellőképpen motivált is voltam, és még a szerencse is mellém pártolt. A leglazább értékesítési periódus volt. Élveztem azt az évet. Egy ideig.

Nyár elejére útelágazáshoz érkeztem, ahol kellett kapnom egy pofont, hogy a helyes úton haladhassak tovább, ugyanis kezdtem túlzottan magabiztos lenni, aminek hangot is adtam itt-ott. Az élet úgy gondolta, hogy egy tasli nem lesz elég.

Eljött az a hétfő, amikor négy különböző lakásmutatás után mind a négyre ajánlatot akartak tenni!! Komoly ajánlatok voltak, amikről erősen hittem, hogy össze is tudom rakni azokat. Mindenki megelégedésére a hét második felére az összes ajánlat el volt fogadtatva és írásos formában, biztosítékkal megfejelve pihentek az asztalomon.  Mivel a szerződéskötések csak a következő héten következtek, úgy gondoltam rápihenek kicsit a világra. Sima ügy, fejben már el is költöttem a pénzt, és ezek után mindennel foglalkoztam, csak a munkámmal nem, már felnőttem a nagyok közé, nekem ez is belefér. 

Hétvégén aztán jött egy telefon az egyik vevőmtől, hogy nem fogja megkapni a hitelét, csak sokkal rosszabb feltételek mellett, így eláll a vételi szándéktól, egy időre. Ez volt a legkisebb értékű lakás, úgy voltam vele, nem nagy ügy, van másik három elfogadott vételim.

Jött még egy telefon, a szám ismerős volt. Egy újabb vevő a négy közül, akinél az volt a probléma, hogy a saját vevője a saját eladó lakásánál visszalépett, és mivel ő abból a foglalóból fizetett volna szintén foglalót, készpénz hiányában így ez is meghiúsult. Nem említettem, de ezeknél az eseteknél  - amennyiben a vevő lép vissza - akkor papíron a biztosíték teljes egészében az eladót illeti meg. Próbáltam higgadt maradni, négyből két üzlet elment, nem szokványos ugyan, de előfordul. Mondom, próbáltam.

A következő hét elején, két nappal a szerződéskötés előtt, hív a 3. vevő. Végigfutott az agyamban, hogy mennyi esély van arra, hogy itt is gáz lesz, az nem lehet. Hogyne lehetne. Sajnálatos módon a tényleges vevő, akinek vásárolták volna az ingatlant váratlanul elhalálozott. Furcsa helyzet.

Amikor elérkezett a 4. vevő szerződéskötése, előtte már kezdtem rémeket látni. Odaértem az ügyvéd úrhoz, megérkezett az eladó is, a vevő sehol. Pár perc múlva hív! Na ne! Nem tudtam fel merjem-e venni vagy sem, néztek is rám a többiek, hogy mi bajom van. Annyit közölt, hogy késni fog 5-10 percet. Huh! Ok, semmi gond, csak jöjjön. Megkésve, de megjelenik, az előkészületek rendben haladnak, mindent átbeszéltünk, értelmeztük a szerződést, és egész jó hangulatú volt az a 45 perc. Aláírás és pénzátadás előtt vagyunk, amikor is szól nekem a vevő, hogy le fog járni a parkolása, bedob még egy kis pénzt az automatába. Rendben!

Miután kiment, el is kezdtem viccelődni, hogy mekkora poén lenne, ha nem jönne vissza! He-he! Az a nagy büdös helyzet, hogy tényleg nem jött vissza és ez akkor és ott kicsit sem volt vicces, amikor minderre kb. fél óra után ráeszméltünk. A telefonját persze nem vette fel többet. Legalábbis nekem nem. 

Ezek után visszamentem az ingatlanirodába, és jeleztem, hogy most akkor én elmentem a Balatonra, ne hívjanak, majd jövök egyszer csak. Senki nem vont kérdőre, nem ellenkezett, tudták, hogy most nem jó atyai tanácsokat osztogatni. 

Ilyen könnyed évkezdetem azóta sem volt, de ekkora pech sorozatom sem!

Tanulságok nekem:

• ez a szakma hosszútávfutás, nem attól jó értékesítő valaki, ha minden hónapban elad 8 lakást, hanem attól, hogyan áll fel a pofonokból újra és újra

• ha valamiben jó vagy, elég tisztában lenni vele, mások majd úgyis hangoztatják neked

• vagy csinálok valamit, vagy nem, középszerű munkavégzés nem nekem való

• az a biztos, ami megtörtént